Kezdölap

orsi és zoli

"Amikor az Orsolya Pincét megalapítottuk, azt tűztük ki célul, hogy felkutassuk Ostoros és Eger legjobb szőlőtermő dűlőit és megkeressük az ezekre a termőhelyekre leginkább jellemző fajtákat. A lehető legtermészetesebb módon igyekszünk borászkodni, kerülve minden mesterséges anyagot a feldolgozás és a borkészítés során. Ha nem így tennénk, elsikkadna a lényeg: képtelenek lennék megmutatni, hogy az adott évjáratban, az adott szőlőfajtából, az adott termőhelyen milyen bor készítését tette lehetővé a természet.

MInden vágyunk, hogy megtaláljuk azokat a fajtákat, amelyek leginkább megfelelnek dűlőink adottságainak, eltelepítsük oda azokat, majd legalább harminc évet várva, hogy a gyökerek elég mélyre hatoljanak a talajba, megkóstolhassuk végre azt a bort, ami fel tudja mutatni, mire is képes Ostoros: milyen nagy borokat is termeltek itt, réges régen, valamikor még a filoxéravész előtt."

 

                  Turcsek Orsolya

Orsolya-borok Ráspi budapesti éttermében
Írta: OrsiZoli   
2010. március 11.

Fertőrákosi barátunk nemrég nyílt budapesti éttermében az ételek mellé a mi borainkból is választhatnak az érdeklődők (Tag Leányka 2006, Chardonnay 2006, Százrejtekű 2007). www.raspibudapest.hu

 

 
Orsolya-borbemutató a Bormatura Borboltban
Írta: OrsiZoli   
2010. március 11.
Március 30-án, kedden 18 órakor bemutató lesz a borainkból a Bormatura borszaküzletben Budapesten, a Vármegye utcában (www.bormatura.hu). Szerepelni fog a 2008-as évjáratú fehérboraink közül a Sík-hegy Leányka, a Hermány Leányka, az Abrakadabra, a 2007-es vörösök közül a Pinot Noir, a Tehéntánc, a Kutyahegy Zweigelt és a Százrejtekű. A kóstolóra az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail-címen lehet jelentkezni, vagy a 20/358-2398-as telefonszámon. A belépődíj egy jelentős része levásárolható !
 
Borvacsora a Gold Bisztróban
Írta: OrsiZoli   
2010. március 10.
Március 23-án a budapesti Gold Bisztróban borvacsora lesz az Orsolya Pince boraival. (Budapest, Budafoki út 111-113. www.goldcenter.hu).
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 33 - 36 / 91
design by Moongoose