|
|
Kezdölap

"Amikor az Orsolya Pincét megalapítottuk, azt tűztük ki célul, hogy felkutassuk Ostoros és Eger legjobb szőlőtermő dűlőit és megkeressük az ezekre a termőhelyekre leginkább jellemző fajtákat. A lehető legtermészetesebb módon igyekszünk borászkodni, kerülve minden mesterséges anyagot a feldolgozás és a borkészítés során. Ha nem így tennénk, elsikkadna a lényeg: képtelenek lennék megmutatni, hogy az adott évjáratban, az adott szőlőfajtából, az adott termőhelyen milyen bor készítését tette lehetővé a természet. MInden vágyunk, hogy megtaláljuk azokat a fajtákat, amelyek leginkább megfelelnek dűlőink adottságainak, eltelepítsük oda azokat, majd legalább harminc évet várva, hogy a gyökerek elég mélyre hatoljanak a talajba, megkóstolhassuk végre azt a bort, ami fel tudja mutatni, mire is képes Ostoros: milyen nagy borokat is termeltek itt, réges régen, valamikor még a filoxéravész előtt." Turcsek Orsolya
|
Forgalomban a Kettőezernyolc |
|
Írta: OrsiZoli
|
|
2010. május 17. |
|
Megkaptuk a forgalombahozatali engedélyt a Kettőezernyolc nevű borunkhoz,a mi egy 2008-as évjáratú Kadarka-Kékfrankos-Zweigelt házasítás. Annak ellenére a Kadarka dominál a borban, hogy a három fajta azonos arányban szerepel. A magas szárazanyag-tartalom (35.4 g/l ) ellenére sem érezni a bort túl töménynek, nagyon itatja magát. Ennél magasabb extrakttartalma egyébként eddig csak két borunknak volt: a 2005-ös Kutyahegyi Zweigeltnek (42.4 g/l) és a 2002-es Nagy-Galagonyási Kékfrankosnak (36.8 g/l). A bor ajánlott fogyasztói ára 2008 forint lesz. Budapesten a Kézműves Borok Házában (www.kezmuvesborok.hu), a Pincekulcs Borszaküzletben (www.pincekulcs.hu), Debrecenben az Esszencia Borszaküzletben (www.bor-bolt.hu) kapható. |
|
Utolsó frissítés ( 2010. május 23. )
|
|
|
Orsolya-borkóstoló a Borkápolnában |
|
Írta: OrsiZoli
|
|
2010. május 17. |
|
Május 20-án, este hét órakor kóstoló lesz az Orsolya Pince boraiból a Borkápolnában. Elérhetőség: Budapest, VII. kerület Damjanich utca 52. (www.borkápolna.hu). |
|
Utolsó frissítés ( 2010. május 18. )
|
|
|
Az Orsolya Pince naplója, avagy hogyan telt az április Ostoroson |
|
Írta: OrsiZoli
|
|
2010. május 08. |
|
Pincenaplónk aktuális áprilisi bejegyzése ma jelent meg a Művelt Alkoholistán: www.alkoholista.blog.hu/2010/05/08/az_orsolya_pince_naploja |
|
Utolsó frissítés ( 2010. május 18. )
|
|
| | << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
| | Eredmények 17 - 20 / 91 |
|
Online felhasználók
Jelenleg 27 vendég online
|